Bárd sztorik (ne nézd meg ha nem akarod) (6. oldal)

Figyelem! A hozzászólás szövege HTML-ként értelmeződik, következésképp a csibecsőrök közé írt egybefüggő szavak ELVESZNEK! A csibecsőröket írd át pl. szögletes zárójelre a hozzászólás beküldése előtt! Köszi!

Melyik karaktered nevében szólsz hozzá:



Szmájli eszköztár:

23 Diablo ::: 2005.06.23. 12:42   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Troy Archid, vagy inkább, Rintelki Anator szelleme, ott vár rád a szokott helyen. Körvonala mintha meg-meg remegne, kissé áttetsző a figurája. Érdekes, hogy ezt eddig nem vetted észre. Kissé gyanakodva méregeted figuráját. - Hogy... hogyan vagy képes beszélgetni velem? Vagy akár a többiekkel, mert ahogy hallottam, a történetet nem csak nekik meséled. Amennyire én tudom, az ősök szellemeivel kizárólag az Ősök Csarnokában lehet kapcsolatba lépni. - Az ősök szellemei... - mosolyodik el, szokásos vidámsággal, mintha nem lenne százharminckét éve halott. - Ők is ugyanolyan galetkik voltak, mint én, vagy a kortársaim. Egyetlen szellem sem marad itt ezer évig. Valójában, a szellemek egy évszázadnyi bolyongás után elkezdik elveszíteni esszenciájukat. Talán a céltalanság, az örök kárhozattól való rettegés teszi, vagy itt is van egy, az élet és halál ciklusához hasonló folyamat, nem tudom. Mindenesetre, egy idő után a szellemek egyszerűen eltűnnek, semmivé válnak. A legtöbb szellemmel soha senki élő nem találkozik, láthatatlanok maradnak a halandók számára. Ezek a szellemek tűnnek el leghamarabb. Azok a szellemek, akik úgy érzik, volt még tennivalójuk a világban, olyasvalakit hagytak hátra, akit nagyon szerettek, és valamiképp újra találkozni akarnak vele, az Ősök Csarnokába mennek. Ott a legvékonyabb a határ az árnyékvilág és a valós világ között, ott lehet a legkönnyebben kapcsolatot létesíteni az élőkkel. A szellemek remélik, hogy még egyszer találkozhatnak így szeretteikkel - ha csak annyira, hogy még egyszer látják, hiszen a szellemek formáját az élők nem fogják felismerni, és a kommunikáció is igencsak korlátozott. - Nyilván most akkor azt akarod kérdezni, én hogy jövök a képbe. Nemcsak, hogy nem az Ősök Csarnokában vagyunk, hanem a manifesztációm szinte tökéletes. Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogyan történik ez. Az első néhány évtizedben olyan voltam, mint a többiek. De van valami képességem, valami, amit nem tudok megmagyarázni... Amíg élő voltam, megéreztem az Ellenség jelenlétét, sőt, ez valahogy ennél több is volt, de sajnos nem volt lehetőségem tovább próbálgatni. Ez a dolog valahogy a halálom után is megmaradt. Hajtott az akaraterő, hogy megismerjem a képességemet, amire az életben nem volt alkalmam. Hogy megtaláljam azokat, akik szintén rendelkeznek vele, hogy ha eljön az idő, amikor szükség van rá, a fajunk felékészült legyen, ha én már nem is segíthetek. Sokáig próbálkoztam, nem adtam fel... És a hosszú hosszú évtizedek után ráébredtem, tovább jutottam, mint a többi szellem közül bármelyik. A tapasztalat szerint esszenciámnak már rég szét kellett volna esnie. De még mindig egyben vagyok, bár sokszor érzek valami nagyon rosszat, mintha ektoplazmám minden apró darabja el akarna menni. És ez az érzés egyre erősödik. De még nem lehet. Most nem. - Egy hónappal ezelőtt ismét megéreztem a szagot. Egy szellem nem érez semmilyen illatot - mégis, én ezt olyan tisztán éreztem, mint amikor élő ifjúként először találkoztam a jelenléttel. Az Ellenség ügynöke visszatért, pont akkor, amikor már az elmúlás szólongat. Kétségbeestem, pont most, amikor utolér az elmúlás, bekövetkezik, amitől életemben és utána is rettegtem, és nincs senki, aki figyelmeztesse népemet. A fenyegetés újult erőt adott, és végül képes lettem a Csarnokon kívül is teljes formában anyagot ölteni a valós világban. Időt kellett nyernem, amíg megtalálom a képességet a jelen galetkijeiben, hogy végre ismét nyugovóra térhessek. Így hát belevágtam a történetbe. Tudom, hogy amikor a történet véget ér, az az én végemet is jelenti. Akárcsak egy hercegnőnek, aki egy ősi legendában minden este újabb mesét mondott, csakhogy férje ki ne végeztesse. Minden nap galetkik százainak mondom el történetem következő fejezetét, egy pillanatra sem pihenek, mert tudom, ha hosszabb időre visszahúzódok az árnyékvilágba, abbahagyom a mesélést, megszűnök létezni. Troy elgondolkodva, egy hosszú pillanatnyi szünetet tart. Elővesz egy xorex szivart, és rágyújt. Most már tudod, az egész csak az illúzió része, de a trükköt a lanttal, meg a többi valós holmival, amit hoztál, és eltűnt a zsákjában, még most se érted. - Fókuszok voltak a tárgyak, amelyek segítettek az ektoplazmámat összetartani - válaszol Troy, mintha csak olvasna a gondolataidban. Hátrahőkölsz. - Végül megtaláltam - mondja, merengve. - Egy galetki, akinek a történetet mondtam, egyszercsak így szólt: én éreztem a szagot. Akkor már tudtam, jó úton járok. A képesség sok galetkiben megvan, de csak rejtve, csak valamilyen sokk hozhatja a felszínre, mint az én esetemben, vagy tudatos gyakorlatok, fejlesztés - mint például a történetem. Diablo - válik izgatottá a hangja -, meg vagyok róla győződve, hogy az Ellenség elpusztításához a kulcs nem valami hegyrengető mágia, hanem a képességem, a talentumom, amellyel nemcsak megérezni lehet őket, hanem jobban megismerni is. Az Ellenséget csak akkor győzhetjük le, ha alaposan megismerjük. És ez a talentum nagyon sok galetkiben megvan, csak tudatosan kell fejleszteni. Most már nincsenek kétségeim, hogy sikerrel jártam, a képesség sokakban hamarosan felébred - talán épp benned is! Most mennem kell - újabb galetkik várnak, hogy meghalgassanak. És a következő pillanatban köddé válik, előtted. Döbbenten bámulsz. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 152.]   22  Diablo (#5327) ::: 2005.06.23. 12:14   Válasz erre Na még pár perc, és jön a következő   21 Pötyös ::: 2005.06.22. 14:31   Válasz erre na! ne csinadd man! itt epexem Te meg elbenazod?   20 Diablo ::: 2005.06.22. 13:32   Válasz erre Vagyis mégsem... Elfelejtettem kiadni a k 99et   19 Diablo ::: 2005.06.22. 00:59   Válasz erre Nincs ám, holnap folytatom   18 Pötyös ::: 2005.06.21. 13:24   Válasz erre meg nincs vege... Őszintén reméled, hogy Troyt nem az előző napi merengő pózban találod. És így is van, vidáman, felállva üdvözöl. - Á Zytha, foglalj helyet! - Üdv, Troy! Mi volt veled tegnap? Csak itt ültél, észre sem vettél! Troy elkomorodik. - Hmmm, elnézést kérek, de erről most ne beszéljünk... Fő, hogy most itt vagyunk, és megint beszélhetünk. A múltkor azt kérdezted, további kérdéseid vannak. Hallgatlak? - Hol is kezdjem... Először is, mi történt, miután a császár szolgálatába álltál? Érezted a szagot azóta? Az Ellenség jelenlétét? - Hogy én? Már úgy érted, Rintelki Anator? - mosolyodik el ismét. - Nos, többé nem fordult elő. Rintelki Anator számos felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett császárának, köszönhetően éleslátásának - és persze rengeteg történetet is mondott neki, bár ezek valóságtartama jóval csekélyebb volt, mint az első rege, amit előadott, és egyik sem volt annyira érdekes. Az ifjú bárdot kezdetben lenyűgözte a pompa és hatalom. A nagyhatalmú mágusok és harcosok között úgy érezte, már itt az armada, mely elűzi az Ellenséget. Az évek azonban múltak, és Anator, bár sokat tanult, egy szemernyit nem látott azokból az erőfeszítésekből, amelyeket a nagy háborúra való felkészülés érdekében tettek. "Még nincs itt az idő." "Felkészületlenek vagyunk." "Türelemmel kell lenned." És hasonlókat hallott. Felkészülésnek azonban nyomát se látta, a Hegy urai csak saját csip-csup ügyeikkel törődtek, és az előrejutással a hatalom ranglétráján. Így aztán az ifjú bárd lassan új történeteket kezdett mesélni, amelyek lusta hivatalnokokról szóltak, apátába süllyedt főrendekről, akiknek esze ágában sincs a Felszín visszahódítása, és a sorvadozó, stagnáló galetki társadalomról. Történeteivel azonban nem sikerült felráznia a császárt. Gyakran előfordult, hogy mesemondás közben elbocsátották, a regéjére nem volt kíváncsi senki. Anator azonban nem nyugodott bele, hogy a célok, amelyeket kitűztek elé gyermekkorában, az álmok arról, hogy egyszer újra láthatja a napot, már eltemetésre kerültek, mielőtt esélyük lett volna a megvalósulásra. Megkereste az elit gárda kiképzőparancsnokát, a csillagvizsgáló liga fő-akadémikusát, a Harcmágiafejlesztő Torony legfőbb mágusát. Mindenki udvariasan meghallgatta, de végül sajnálkozva közölte vele, hogy nem a földön jár, a galetkiknek még sok-sok évszázadába telik, mielőtt szembenézhetnek az Ellenséggel. Anatoron a kétségbeesés lett úrrá. Troy arcán egy könnycsepp kúszik végig. Abban a könnycseppben benne van egy kilátástalan élet minden fájdalma. Kezedet bajtársiasan a bárd vállára teszed... De ekkor valami igen furcsa dolog történik. A kezed szinte ÁTESIK Troy vállán, mintha ott sem lenne! Ijedten hátraugrasz. Troy zavartan rádnéz, és látja, mi történt. A vállához érinti a kezét, mintha leporolná, majd folytatja a mesét, mintha mi sem történt volna. - Anator egy nap, amikor felébredt, furcsán könnyűnek érezte magát. Ahogy körülnézett, ott látta saját magát az ágyán, ahogy békésen alszik. Vagyis nem aludt... Halott volt. A császár egy orgyilkosa végzett vele, álmában. Ő már csak egy szellem volt, ami elszakadt a testtől, egyike az árnyak világában bolyongó sok ezernyi nyughatatlan szellemnek, akik az Ellenség támadása óta nem képesek eljutni Leah birodalmába. - Troy mosolyogva nézi megkövült, és iszonyodott tekintetedet. Aztán a szemed láttára felemeli lantját - a lantot, amiről tudod, hogy kézzel fogható, hiszen te magad hoztad el! És játszani kezd rajta egy hihetetlenül bús dallamot. - Nem hiszek neked... Hogy nem élsz, hogy szellem lennél... - Tudod, hogy mikor történt a fenti incidens, amiről meséltem? Az Ellenség ügynökének betörése a karmok szintjére? - kérdezi Troy hirtelen. - Néhány éve? Ismerek valakit, aki beszélt valakivel a mágustoronyban, aki saját szemével látta... Troy felkacag. - Akkor biztos úgy van, ahogy ő mondja... Nos, Zytha, amit elmeséltem, megtörtént, úgy ahogy elmondtam. Pontosan százharminckét évvel ezelőtt. Azóta bolyongok itt céltalanul, keresem a létezés értelmét, töprengek rajta, hogy mit kellett volna másképp tennem. - Troy könnyedén feláll, aztán egyszerűen átlép rajtad, mintha levegőből lenne. Ijedten pördülsz meg. - Ne aggódj, teljesen ártalmatlan szellem vagyok! - kuncog. - De azért tudom, mindez kissé más megvilágításba helyezi a dolgokat. Persze, ne félj, nem unatkozom, sőt. Nagyon sok dolgom van. Most mennem kell, holnap újra itt leszek, ne aggódj! [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.]   17 Pötyös ::: 2005.06.20. 15:18   Válasz erre es ha nem felejtettem volna el tegnap este ULt kuldeni akkor mar a tobbit is tudnank :) de igy holnapra marad :(   16 Pötyös ::: 2005.06.19. 17:28   Válasz erre azert nem egeszen itt tartunk, mar ezt is tudjuk: Felkeresed a teret. Mostanra már annyira a napi rutin részévé vált, hogy el sem tudod képzelni az életedet Troy nélkül. De hiszen a mese véget ért... Lesz még egy újabb történet? Vagy Troy egyszerűen csak eltűnik, ahogy szokta, se szó, se beszéd? A bárd most is ott ül, elmélyülten szivarozik. Közelebb lépsz hozzá, és üdvözlöd. Ő azonban nem válaszol, csak merengve néz maga elé. Újból köszönsz neki. Egy szót sem szól. Mi lehet vele? Észre sem vesz. Nem tudod, mit kellene tenned, Troy tudomást sem vesz rólad. Megbántottad valamivel? Az utóbbi részek óta még jobban tiszteled, mint előtte. Végül úgy döntesz, nem zavarod, talán meditál, vagy hasonló. Majd visszajössz később. Hazafelé menet fültanúja leszel egy beszélgetésnek. Két galetki társalog arról, milyen fantasztikus mesét hallottak egy Troy Archid nevű bárdtól. Meglepődve veszik tudomásul, hogy a bárd mindkettejüknek napról napra egy történetet mesél. Megrázod a fejed. Kezd egyre több lenni a zavaró furcsaság. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.]   15  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:24   Válasz erre Na eddig ennyi, ha szeretnéd a saját fordulódban először látni, akkor ne is olvasd tovább. Hétfőn folytatás   14  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:23   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Troy Archid a megszokott helyen ül ezúttal is, kedvenc xorex szivarját pöfékeli. - Érdekes történet volt, sokat tanultam belőle! - kezded a beszélgetést. Troy nem szól semmit, mire kérdezni kezdesz: - A történet így volt kerek, de bennem még sok kérdés van... Például, hogy mi történt ezután Anatorral? Találkozott ismét a szaggal? Kapott kitüntetést? - Amikor a káoszt felváltotta a rend, a császár visszatért. Nem azért, hogy befejezze a megszakadt ceremóniát. Egyszerűen kíváncsi volt arra, mi is történt. Lehet, hogy egy szintet a császár egy generáció alatt egyszer látogat meg. De az Ellenség még ritkábban támadja meg a Hegyet... Mint kiderült, a Pókot az Ellenség elleni harcra már részben felkészített elit csapat pusztította el. Ez elvileg egy nagy titok, de a Hegy leghatalmasabb mágusai minden pillanatban készen állnak arra, hogy egy esetleges betöréssel szemben felvegyék a harcot, de legalábbis időt nyerjenek a meneküléshez. Ha a császár és udvaroncai nincsenek jelen, talán túl sok idő lett volna a riasztásuk, mire megérkeznek, a szint elpusztul, vagy a Pók eléri a felszínt, nem tudom. De szerencsénk volt. Az incidens után Rintelki Anatort és Énoszi Wartot a császár elé vezették. Mindketten alig bírtak megszólalni, hiszen a császár színe elé állni végtelenül nagy megtiszteltetés. Anator látása elhomályosult, amikor a császárra nézett. Ő is egy galetki volt ugyan, de származásánál és különleges képességeinél fogva mindnyájunk közül ő az első. Soha nem szólítják nevén, talán nincs is senki, aki igazi nevét számon merné tartani. Az őt védő mágikus relikviák a felszíni időkből visszamaradt leghatalmasabb ősi varázstárgyak. Neki még az Ellenség sem árthat. Anator összeszedte minden bátorságát, és elmondta a történetét a császárnak. A császár nem szakította félbe, érdeklődéssel hallgatta végig. A történet befejeztével a császár így szólt: - Rintelki Anator, állj fel. Kitartásoddal, és néped iránti hűségeddel a galetki fajnak olyan szolgálatot tettél, amit soha nem fogunk elfelejteni! Jutalmad olyan hatalmas lesz, amit el sem tudnál képzelni. Szüleid számára ez olyan büszkeség, amiről minden galetki álmodik. Emellett elrendelem, hogy ezentúl udvari tanácsadóm legyél. Felbecsülhetetlen értékű a képességed, a személyes szolgálatomban! És, mivel a történeted nem csak igaz volt, hanem lebilincselő is - egyúttal kinevezlek udvari bárdomnak is. - csak képzelte Anator, hogy a császár, minden galetkik leghatalmasabbika, pajkosan rákacsintott? Énoszi Wart is különleges kitüntetésben és jutalomban részesült azért, amit tett, ő lett a szint új Magisztere. De mielőtt el kellett volna válniuk, a két hős kapott egy órát, négyszemközt, amíg mindent megbeszélhetnek. Anator nem tudta, mit mondjon, de Wart beszélt helyette is. - Mennyi kérdés... amire talán már sosem kapunk választ. Hogyan volt képes a Pók megismerni minket, mondhatni, a működésünket? Olyan szinten, hogy végül nemcsak irányítani tudott galetkiket, hanem a szó szoros értelmében belebújt a testébe a Magiszternek? Bizonyos vagyok benne, hogy amikor megérkezett a Hegybe, nem tudott rólunk semmit. Talán azt sem tudta, hogy itt vagyunk. A xenomorfok evolúciós sebessége példa nélküli, és minden jel szerint a Pók is fantasztikusan teljesített a téren. Talán ez az Ellenség ereje... A villámgyors alkalmazkodás, átalakulás? Mindig is büszkék voltunk alakváltó képességünkre, amelynek köszönhetően életben tudtunk maradni a Hegy mélyén. De az Ellenséghez képest nyomorult egysejtűek vagyunk. Ami engem leginkább zavar, hogy a Pók képes volt beleköltözni a Magiszterbe úgy, hogy gondolkodása, viselkedése már nem különbözött a galetkikétől. És itt jön a legfontosabb kérdés: vajon egyedül volt? Meg kellene keresnünk a többi galetkit is, aki a képességedet birtokolja, Anator! És nem a császár szolgálatában kéne regéket mondanod, hanem a hozzád hasonlókkal együtt járnod a Hegyet, és újabb Pókok után kutatni! Nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy a fenyegetés megszűnt. - Egyedül volt. - szakította meg Anator Wart gondolatmenetét. - Biztosan tudom, már azt nem tudom, miért. Amikor a szemébe néztem... az nem a Magiszter szeme volt, hanem a Póké. És a képességemmel, amivel a jelenlétét megéreztem, és közelről még a védővarázslatán is áthatoltam, beleláttam az... elméjébe? Egyedül volt, nagyon egyedül. És tudod mit? Nem mondanám ezt egy ilyen lényről... de igen, FÉLT. Életben akart maradni, ki akart jutni. Wart, bármennyire is idegenek ezek a lények, gondolkodnak, és éreznek is dolgokat. Vannak gyengéik... egyre többet tudunk róluk. Ha nem pusztul el, és sikerült ártalmatlanná tenni - bár tudom, hogy ez lehetetlen lett volna - biztos vagyok benne, hogy sokkal többet megtudhattunk volna róluk, és az Ellenségről. Ki tudja, talán még azt a titkot is, amivel legyőzhetjük és elűzhetjük őket! Wart, ez az egész "kaland" borzalmas volt, de egyben reményt is. Nem szabad feladnunk, ez a harc nem reménytelen, van esélyünk a győzelemre! És a császár mellett többet tudok ezért tenni, mint a Hegy mélyén barangolva. Wart bólintott, hogy értette. Visszakísérte barátját a kapuhoz, ahol a császár galetkijei már vártak rájuk. Elbúcsúztak egymástól. Hosszas töprengés után így szólsz: - Ugye, te vagy Rintelki Anator? Troy megvonja a vállát. - Talán... Számít ez? Hogy találtad ki? - Végre egy kérdés, amit te teszel fel! - mosolyodsz el. - De most, a végső befejezés és a válaszok után, újabb kérdéseim lettek... - Majd legközelebb - bólint Troy, a szokásos mosolyával. Úszol a boldogságban, hogy nem ez volt az utolsó találkozásotok! [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 165.]   13  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:22   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Nem igazán volt kedved semmihez, ezért már 2 órával korábban ott vársz a téren, mint amikor találkozni szoktatok. Végül megérkezik Troy. - Ah! Egy galetki ifjú! Csak nem történetre áhítozol? Örülök, hogy megismerhettelek! Hadd kezdjek el egy érdekes mesét... Olyan grimaszt vágsz, hogy a bárd pukkadozó kacagásban tör ki. - Na jó, rendben van. Azt hiszem, ennyi tréfa elég volt mára. Különösen, mivel a történet befejezése egyáltalán nem vicces. - ezzel előveszi a zsákjából a lantját, és egy furcsa dallamot kezd pengetni, amitől feláll a tarkódon a szőr. - Amikor Énoszi Wart és Rintelki Anator látták a Magiszter döbbent arckifejezését, egy szempillantás alatt megértették, mi történt, és még többet is. Ha a Magiszter meglepődött azon, hogy itt látja őket, az csak egy dolgot jelenthet. Ekkor az emelvény mögött vibrálni kezdett egy óriási portál, és elkezdtek keresztülmasírozni rajta a császár első testőrei. A Magiszter ellépett a csoporttól, és feléjük indult. Mindketten megkövülten bámulták. A fiú nem tudta, hogy mi fog következni, de az az érzése volt, hamarosan itt a világ vége. Azonban nem történt semmi különös - a Magiszter megállt előttük, és nyájasan elmosolyodott. - Á, Énoszi Wart, és egy ifjú tanítvány! Csatlakozzatok hozzánk. Egy generáció során egyszer fordul elő, hogy a császár meglátogat egy szintet, ezt kár lenne kihagyni! - Magiszter - köszörülte meg a torkát Wart. Anator érezte, hogy a varázsló ellazult kicsit. Majdnem elnevette magát. Azt hitte... Majdnem azt hitte, hogy... Aztán érezte, hogy mennyire abszurd volt még a gondolat is. Wart folytatta. - Nagyon fontos ügyben kell Önnel beszélnem, Magiszter. Fekete Yantarin... Anator ekkor észrevette a Magiszter csuklóján a karkötőt. Ugyanolyan volt, mint amilyet Yanarin viselt. Leplezetlen félelemmel nézett a Magiszter szemébe. A Magiszter viszonozta pillantását. Egy végtelenül bölcs és intelligens galetki szemébe bámult... És aztán a pupillába bámulva, meglátta az ürességet. A végtelenül idegen hideget, amely a lelkébe fúrta magát. És ekkor megérezte a bűzt. Olyan erősséggel, ahogy még soha. Öklét görcsösen szorította össze, hogy a nyálkás borzalomaura ne tapadjon bőrének minden pontjára. Wart megállt mondandójával, és kettejüket nézte. - Yantarin a belső ügynököm volt. Mindent elmondott nekem a küldetésetekkel kapcsolatban. - mondta nyájasan a Magiszter, miközben megnyomta a volt szót. Anator összegörnyedt, a bűztől iszonyatosan rosszul volt. Közben egy kép rémlett fel előtte, amelyet gyerekkorában látott, az arénánál. Egy orgling fattyút bevetettek táplálék gyanánt egy tomboló daergaoth lord ketrecébe. A borzalmas lény, hatalmának teljes tudatában, hosszasan játszott áldozatával, mielőtt felfalta. - Tehát beszélt Yantarinnal... - lépett hátra Wart falfehéren. Körülöttük mintha megállt volna az idő. Egyikük sem vett tudomást az óriási díszes lefüggönyzött hordszékről, amellyel épp most hoztak át a portálon, vagy a császár köszöntésére megszólaló kürtökről. Wart felemelte botját, kitárta a tenyerét, minden kétséget kizáróan, hogy egy varázslatot mondjon. Ekkor éles sivítás hallatszott, és mindkettejüket robbanás repítette hátra. Arcukat a Magiszter bőr- és szervdarabkái borították, csakúgy, mint a földet. A Lény egyetlen mozdulattal lerázta magáról a nyomorult földi porhüvely álcát, hiszen most, hogy lelepleződött, már nem volt rá szüksége. Anator a fájdalom ködén keresztül látta a gomolygó fekete alakot, aki a Magiszter helyén állt. Valamiféle óriási pókra hasonlított leginkább. Riadalom támadt a téren, sikoltozás, üvöltözés hallatszott mindenhonnét. A pók csápjaiból fehér lövedékek indultak sisteregve útjukra. Akiket eltaláltak, azok egy szisszenéssel elillantak, mintha sosem léteztek volna. Anator nem tudta, milyen szerencsének köszönhette, hogy nem ők voltak az első célpontok. Talán a lény nem érez érzelmeket, mint például düh, a leleplezése miatt... De ekkor már látta, hogy korai volt az öröme. A Pók döngő léptekkel felé indult. Felugrott, hogy elmeneküljön. A sistergő savcsóva oda csapódott be, ahol az előbb feküdt. Ekkora már elég sok galetki gyűjtött bátorságot ahhoz, hogy szembeszálljon a lénnyel. Nyilak és varázslatok záporoztak rá. A Pók körül valamiféle aura fénylett fel, ahogy a támadások ártalmatlanul lepattantak róla. De elegendők voltak ahhoz, hogy elvonják a figyelmét Anatorról. A bosszúnál fontosabb volt most számára a túlélés. A téren óriási volt a káosz. A császár hordszékét tuszkolták vissza a térkapun, míg a testőrök védőfalat alkottak előtte. A Pók lövedékeivel megsorozta őket, a bátor veteránok egyetlen hang nélkül váltak gőzzé. Ezután a lény futva elindult a csatornaszint járata felé. Ekkor azonban újabb térkapu nyílt. Fehér ruhába öltözött galetkik özönlöttek elő, és gyorsan kört alkottak. A levegőben ózonszag terjengett, és Anator még csekélyke mágikus tehetségével is érezte, hogy valami irtóztató mágia készül itt. A Pók megtorpant, talán most ébredt rá, hogy egy igazi fenyegetés érkezett, amely kárt tehet benne. Egy olyan hang hallatszott, mint amikor valaki szétszakít valamit, egy vásznat - de ez a vászon elég nagy kellett legyen ahhoz, hogy egy országot betakarítson. A milgandok fénye kialudt, a teret nem világította meg más, mint egy-egy elszórt láng. Mindenki a földre került, fülét fogva. Egy perc múlva a milgandok újra kialudtak, és ekkor Anator már látta, hogy a Pók nincs többé. Helyén lassan gőzölgő, fekete köd foglalta el. A bűz továbbra is émelyítő volt, de lassan oszlott, és tapintani már nem lehetett. Anator tudta, hogy most már talán soha többé nem kell ezt a mételyt szagolnia. Legalábbis ezen a szinten nem. Troy a távolba meredt - nem úgy nézett ki, mint aki a folytatáson mereng, inkább úgy, mint aki az emlékeibe réved. Amikor kinyitod a szádat, ő felemeli a kezét. - Ssshhh! Holnap még egyszer ellátogathatsz, és akkor felteheted a kérdéseidet, Diablo. Igazán hálás vagyok, hogy végighallgattál! - ezzel meghajol előtted, arcán ezúttal nem látsz mosolyt. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 103.]   12  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:22   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Átadod Troynak a kötelet. - Megfelelő lesz, és biccent. Odasétál a teret díszitő, a földből kinövő cseppkövek egyikéhez, és hozzáerősíti a kötél végét. Majd körülnéz, keres egy másik cseppkövet valamivel távolabb, és ahhoz rögzíti a kötél másik végét. Aztán elégedetten szemléli az alkotását, mintha valamiféle csodát hozott volna létre. - Látod, Diablo, ez egy egészen egyszerű dolog! Eközött a két pont között - mutat a cseppkövekre - a legrövidebb út az egyenes. Számunkra ez nyilvánvaló. De vajon egy másik univerzumban is így van-e? Az Ellenség hasonlóképp gondolkodik, mint mi? Egyáltalán, csinálnak olyasmit, ami a mi gondolkodásunkhoz hasonlít? Két pont távolságának mérése a matematika egyik legalapvetőbb eleme. Bármennyire idegen faj is az Ellenség, kétségtelen, hogy az univerzum törvényeit még ők is elismerik, a matematika számukra is ugyanazt mondja. De vajon más törvényszerűségeket is ugyanúgy látnak mint mi? Talán egyáltalán nem annyira különbözők ők. Csak másképp hasonlók. Képzeld el, ha létezne egy világ, ahol a nyálad a létező legtoxikusabb anyagnak bizonyulna, és az ott élő lények a porszemnél is apróbbak. Egyet köpnél, és országok semmisülnének meg. Halálos, veszedelmes, gyilkos lénynek tartanának az ott élők, egy rémnek, akitől rettegni kell. Pedig mi ezt nem gondoljuk magunkról. Lehet, hogy az Ellenség nem csak a pusztítás művészetében jár előttünk? Lehet, hogy ők képesek arra, amit mi meg sem kíséreltünk - kapcsolatot teremteni? De elég legyen a filozofálásból, folytatom a történetet, hiszen ezért jöttél. - Némi időbe telt, amíg Rintelki Anator magához tért a sokkból. Énoszi Warttól várta a magyarázatot, akinek láthatóan legalább annyira szüksége volt a támogatására, mint neki az övére. - Ezt lehet sokféleképp magyarázni - kezdte Anator - de mindketten tudjuk, hogy csak egy magyarázat a helytálló. Az ügynök már nem csak elpusztítani tudja a mieinket. Valahogy megismerte, hogyan működünk... Képes irányítani. Yantarin a befolyása alá került. Tudtam, éreztem, amikor a szójerek után szag felerősödött, de az agyam nem fogadta el az intuíciómat. Wart bólintott. Felállt, és odalépett a holttesthez, felemelte a csuklóját, amelyen még mindig ott volt a mágiáját a szójer nyálától elvesztett karkötő. - Az ügynök nagyon ravasz, ahogy mondtam, olyan dolgokra is képes, amit el sem képzelnénk róla. Tisztában van vele, hogy megérzed a jelenlétét. Tudja, hogy kutatunk utána. És már képes a jelenlétét elrejteni. - ezzel a karkötőre mutatott. - Amikor a mágia megsérült, attól kezdve a Yantarinba költözött rontást érezted. Valamit én is éreztem, hogy nincs rendben, hívjuk ezt hatodik érzéknek... Ezért varázsoltam rád kőbőrt lefekvéskor. De nem igazán értem, hogy miért nem ő maga végzett veled, velünk. Hiszen ő hatalmas, legyőzhetetlen. Egy irányított galetki pedig csak egy megbízhatatlan eszköz. - Ki tudja, talán mégsem. - mondja Anator elgondolkodva. - Az mindenesetre világos, hogy Yantarinnak nem csak az volt a feladata, hogy megöljön engem. El kellett vezetnie a lakószinttől, minél távolabb. Azonnal vissza kell mennünk! Wart szemöldökét ráncolva nézett a hűséges katona tetemére. Ha itt hagyják, bizonyosan torzszülött táplálék lesz belőle. Arra viszont nincs idejük, hogy tisztességes sírhalmot emeljenek neki. Wart szemébe könnyek gyűltek, amikor felemelte kezét, és pusztító tűzáradatban elhamvasztotta a testet. Aztán megfogta Anator kezét, elmormolt néhány varázsszót, és egy kékesen vibráló energiakapu jelent meg előttük. Átléptek rajta, és máris Énoszi Wart apró toronyszobájában találták magukat. Anator szíve a torkában dobogott. Nem tudta, pontosan mire számított, talán azt hitte, a torony romokban hever. Azonban minden csendes volt. Lementek a lépcsőn. Egy tanítvány jött szembe. - Merre találom a Magisztert? - kérdezte Wart. A tanítvány értetlenül nézett rá. - Az ünnepséget celebrálja, a főtéren! A császár idelátogatása alkalmából. Wart arcán a felismerés jelei mutatkoztak. A Hegyet-megmentő kaland során erről a felettébb fontos eseményről egészen megfeledkezett. - Gyerünk! - intett Wartnak. - Nem titkolódzhatunk tovább, az esetet jelentenünk kell a Magiszternek, a torony vezetőjének! Az ügynök most akar cselekedni, és ha képes galetkiket irányítani, bármi másra is képes lehet. Talán azt is tudja már, hogy a bábja kudarcot vallott. Kirohantak a toronyból. A lakószint központi terén komoly tömeg gyűlt össze. Munkások egy díszes emelvény utolsó simításain dolgoztak. Az emelvény mellett a helytartó beszélgetett a Magiszterrel, az akadémia néhány vezetőjével és a főpappal. Sietve indultak felé, de ekkor a fiú megtorpant. - A remete, az a különös remete, aki egy napig más volt, mint az igazi... Most már értem, valahogy az is összefüggésben volt az ügynökkel. Tudod, amikor nála jártam, semmiféle szagot nem éreztem. - Hmmm, sietnünk kéne, ezt megbeszéljük utána! - Nem, ne, várj, ez fontos lehet! Amikor otthagytam a remetét, olyan érzés volt valamivel később, mintha egy álomból ébredtem volna. És megéreztem a bűzt. A bűz végig ott volt. Csak valahogy nem vettem róla tudomást, csinált velem valamit. - Anator erősen megszorította Wart karját. - az ügynök tökéletesen megismert minket. Bármit meg tud tenni az elménkkel! Vagy akár nemcsak az elménkkel... Talán az a remete nem is egy báb volt... hanem maga az ügynök? Alakot váltott, vagy belebújt a testbe, vagy nem tudom. Tehát lehet, hogy ITT VAN a téren. Wart bólintott. - Lehet. És akkor talán ma itt mindenki meg fog halni. Most azonnal beszélünk a Magiszterrel, ő tudni fogja, mit kell tennünk! Közelebb értek a csoporthoz, a Magiszter ekkor vette őket észre, és látható döbbenettel nézett rájuk. - Ah, hogy elszaladt az idő... Mennem kell! - kacsint rád Troy, miközben látja, hogy majd kifúrja az oldaladat a kíváncsiság. - Ne aggódj, legközelebbre nem kérek tőled semmit... és mégis, minden titokra fény derül! Most pedig pihenj jót! - köszön el kacagva. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 68.]   11  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:22   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Elmész a térre. Troy ott vár rád. Átadod neki az üvegcséket tartalmazó dobozt. - Nem is tudtam, hogy a varázsital főzéshez is értesz! - jegyzed meg. - Én nem is! De azért köszönöm, hogy elhoztad ezeket. Remélem, tiszták! - vizsgál meg egyet közelebbről is. - Nos, lássuk, hol tartottam! - Fekete Yantarint láthatóan elszomorította, hogy a szójer nyálkája tönkretette mágikus karkötőjét, de társainak csak annyit mondott, jelentéktelen bizsu volt, menjenek tovább. Anator ekkor érezte meg, hogy a szag erősebb lett. - Közel vagyunk! - biztatta társait, ugyanakkor hányingere volt a szörnyű aurától, amit bőrével mindenhol érzett. Bár a szag erősebb lett, a fiút hirtelen kétség fogta el, hogy merre menjenek tovább. Bármerre lépett, mindenfelől egyforma erővel érezte a nyomot. Tanácstalanul nézett a többiekre. - Nos? - vonta fel a szemöldökét Énoszi Wart. Ekkor Yantarin mentette meg a helyzetet. - Nézzétek, ott! Az a barlang, ideális búvóhelynek tűnik! Valóban, a sziklafal tövében egy sötét alagút ásítozott. Azonnal elindultak felé. Anator közben Warthoz fordult. - Sokat gondolkodtam ezen az egészen, és valahogy nem áll össze a kép. Az ügynök megölt egy galetkit a lakószinten. Miért tette? És utána miért húzódott vissza a csatornaszintre? Hogyan, mi módon keresi az utat a felszínre? És ami a legfontosabb, mekkora intelligenciával bír? Milyen eszközök és képességek állnak a rendelkezésére? - Fiam, az állati viselkedéssel és ugyanakkor a mienkével összehasonlítva hihetetlenül magas intelligenciával rendelkező xenomorfokból kiindulva attól tartok, hogy az ügynök képességei és ravaszsága messze meghaladja azt, amit mi el tudunk róla képzelni... mondhatjuk azt, bármire képes lehet. Folyadékká válni és átfolyni a falakon... szilárd anyaggá majd porrá változtatni a mágikus energiákat... egyetlen érintéssel elvenni valakinak a lélekenergiáját... - Ssshhh! - parancsolt rájuk Tavallen. Elérkeztek a barlanghoz, ami, mint kiderült, egy hosszú, szűk járat volt. - Egyre távolodunk a lakószinttől, a Hegy mélye felé megyünk. Ennek mi értelme? - kérdezte Wartot a fiú, most már suttogva. De annyit el kellett ismernie, a szag erősödött, jó irányba mentek. Másfél órába telt, amíg eljutottak a járat túlsó végére, és addigra már mindannyian piszkosak voltak, és iszonyatosan fáradtak. - Le kell táboroznunk, pihennünk kell - mondt Tavallen ellentmondást nem tűrő hangon. A mágusok felnyögtek - nyilvánvalóan hosszú évek óta nem fordult elő, hogy kényelmes barlangjukon kívül kellett aludniuk. Elővették az elemózsiát, amelyet sietve elfogyasztottak, Wart intése nyomán pedig meglágyult a szikla, hogy kényelmesebb fekhelyet biztosítson. Egy újabb hatalmas barlangteremben voltak, melynek közepén egy feneketlen szakadék tátongott. Belsejét néha rőt fénybe vonta egy-egy alant feltörő lávagejzír. Tavallené volt az első őrség sora, így a többiek lepihetnek, és hamarosan már aludtak is. Rintelki Anatort a szokásos rémálmok gyötörték. A gonosz ezúttal mindennél közelebb volt, fel akarta falni, fölé tornyosodott. Kinyújtotta hatalmas karmát, és a fiú csak tehetetlenül, mozgásra képtelenül nézte, ahogy a fekete, alaktalan massza egyenesen a szíve felé nyúl. Ütést érzett a mellkasán... És felébredt. Egyenesen Yantarin döbbent arcába bámult. A mágus felette térdelt, és a fiú ekkor sajgó mellkasához kapott. Yantarin egy drágakőmarkolatos tőrt fogott, amellyel lesújtott Anator szívére, a fegyver azonban valamiért nem tudott a testbe hatolni. Anator egy pillanat alatt tökéletesen magához tért, és a többéves reflex alapján cselekedett. Egyetlen mozdulattal húzta elő az övéről tőrét, és döfte a mágusba. Ez a fegyver ezúttal akadálytalanul hatolt be. Anatort tartotta a kés markolatát, azzal fordította le a testet magáról, és feltérdelt. Yantarin szájából vérpatak folyt, hang nélkül, döbbenten nézet Anatorra. A fiú gyorsan körülnézett. Tavallen vérbe fagyva feküdt mellette, Wart még békésen aludt. - Ébredj, Wart! - próbálta üvölteni, de kiszáradt torkából csak halk suttogásra futotta. A mágus szeme azonban így is felpattan. Felemelte varázsbotját, amely végén villámok kezdtek cikázni. - Meg akart ölni! - mondta Anator, még mindig a félelemtől megbénult nyelvvel. A fekete mágus teste a földre omlott, keze görcsben rángatódzott. - A fegyvere lecsúszott rólam... - A kőbőr... - motyogta Wart. - Kőbőr varázslatot mondtam rád, fiam. Amit tegnap mondtál, az alapján belémfészkelt a gyanú. Yantarin egyre jobban rászkódott, és ekkor valami furcsa, zöld folyadék kezdett folyni mindkét füléből. Anator szinte elájult, annyira ránehezedett a bűz. A folyadék, mintha önálló életet élne, egyesült a haldokló mágus feje mögött, és mint egy araszoló féreg, siklani kezdett a legközelebbi repedés felé. Énoszi Wart lángcsóvája lesújtott rá, és a furcsa valamiből nem maradt más, csak egy fekete, sercegő folt a sziklán. A varázsló rángása abbamaradt, szeme mintha kitisztult volna. Kezét felemelte Anator felé, és azt hörögte, "Bocsáss meg!" Aztán lehunyta szemét, és mellkasa nem mozgott többé. Lélekenergiája csillogó áramlatként hagyta el a testét. De ez a lélekenergia mintha szennyezett lett volna, sötétzöld színű, a testük nem fogadta be. Aztán az egész eloszlott, vége volt. Anator mintha egy álomból ébredt volna, a bűz lassan eltűnt, feloszlott. - Kíváncsi vagy, hogy mi történt ezután, igaz? - szakítja meg történetét Troy. Magától értetődően bólintasz. - Nekem most el kell mennem, Diablo, úgyhogy nem folytathatom. Kérlek, ha legközelebb jössz, hozz magaddal egy erős és hosszú kötelet! [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 81.]   10  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:22   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Jóval korábban érkezel, nehogy más lefoglalja a bárdot. De nincs mitől tartanod. Troy Archid a szokásos kőpadon ül, és egy xorex szivart pöfékel. Mellette szeretett lantja, néhány szerszámmal, talán újrahúrozta? Int, hogy foglalj helyet. - Remélem, Diablo, nem hitted azt, hogy te vagy az egyetlen galetki a szinten, aki a történeteimre kíváncsi! - Csak egy hallgató volt? - kérded kétkedő vigyorral. Troy megvonja a vállát. - Higgy, és képzelj amit akarsz! Hiszen pont ez a lényeg. Te vagy a hallgatóm, rengeteg dolog van a fantáziádra bízva, anélkül nem kel életre a történet! - Aztán további magyarázat nélkül folytatja az abbahagyott mesét. - Rintelki Anator a két mágussal együtt leereszkedett a csatornaszintre. A csatorna igazándiból furcsa elnevezés, hiszen azt sejteti, hogy odalent szennyvízelvezető csatornák csordogálnak. De a csatornaszint itt nem más, mint a Hegy szövevényes barlangrendszerének mindazon része, ami nem tartozik a lakószinthez. A csatorna szóval talán az alsóbbrendűségét, vagy a szabad vadászterület voltát jelölték a helynek. Akárhogy is, a varázslótorony két köztiszteletnek örvendő mágusa igencsak szokatlan látványnak bizonyult volna a vadászni induló galetkik között. Ezért aztán Wart és társa, nem kis álcázás szakértelemről téve tanúbizonyságot, átöltözött és elmaszkírozta magát - lehet, hogy némi mágiát is használtak -, végül tökéletesen úgy néztek ki, mint egy átlagos fiatal galetki. Még valakit magukkal hoztak. Egy termetes, középkorú férfit, aki Tavallen néven mutatkozott be. Ránézésre látszott rajta, hogy a Katonák klánjának tagja, fegyelmezett viselkedéséről, preciz rendben tartott fegyvereiről. Wart elmondta, hogy Tavallent csak a legszükségesebbekbe avatta be, de a képzett katona kiváló testőrük lesz az út során. Anator előre figyelmeztette őket, hogy korábban két hétig bolyongott, míg nyomot talált, így elképzelhető, hogy nem fognak találni semmit. Mint ahogy a remete barlangnál nem is volt semmi. Anator kiváló memóriáról és helyismeretről tett tanúbizonyságot, amikor visszatalált arra a helyre, ahol a renegátra bukkant. A test már nem volt ott, de a szag igen. A fiú ezúttal legyűrte undorát, és követni kezdte, hogy merre terjed tovább a borzalmas aura. Elég sokáig utaztak, szűk barlanfolyosókat követve, sötét barlangokon átutazva. Végül elérkeztek egy nagyobb, nyílt térséghez, amelyet meredek sziklafalak határoltak. Tavallen óvatosságra intette őket, és előhúzta kardját. A tapasztalt veterán megérzésére nyugodtan hagyatkozhattak. A következő pillanatban mozgást hallottak maguk mögött, és a sziklafalon vagy egy tucat óriási rovart pillantottak meg, amint fürgén kapaszkodnak lefelé, egészen az ő irányukba. - Szójerek! - ismerte fel őket Anator elborzadva. - Bizony - bólintott Tavallen. - méghozzá a legveszedelmesebb fajtából. A hatalmas testű, óriási vörös szemű rovarok csáprágójukat izgatottan illegetve közeledtek feléjük. Anator tudta, hogy a szójereket a mágikus holmik vonzzák, márpedig abból volt náluk bőven, a varázslóknak köszönhetően. Wart és Yantarin már varázsszavakat kántáltak. A szójerek még félúton sem jártak, máris vörösen izzó tűzlabdák repültek feléjük. Amikor bcsapódtak, néhány bogár azonnal szénné égett, mások visítva, lángolva rohantak el. Három nagyobb példány azonban sértetlenül élte túl a tűzgolyókat, és hihetetlen sebességgel rohantak feléjük. Újabb varázslatra már nem volt idő, összecsaptak a rovarokkal. Anator és Tavallen fegyverükkel újból és újból lesújtottak az előttük levő rovarra, míg a mágusok kezéből elektromos szikrák szöktek elő, megpörkölve a harmadik szójert. A csatának pillanatok alatt vége volt. - Mindenki rendben van? - lihegte Tavallen. Anator biccentett, Wart is. Tavallen felemelte a kezét - könyékig borította a szójer maró nyálkája. Díszes karkötője tompán, fényét vesztve fityegett a csuklóján. Észre sem veszed, és elnyomsz egy ásítást. Troy szemöldökét ráncolva szakítja meg a történetet. - Talán unalmas a mese? - Ó nem, elnézést! - szabadkozol. - Tudod, hogy a történet varázsa mindig magával ragad, csakhogy... Torzszülöttekkel naponta csatázom, sokszor többel is, és persze általában esélyük sincs. Szóval, ez nem a történet legizgalmasabb része, ha érted, mire gondolok. - Talán igazad van - bólint Troy - de hidd el, minden részletnek megvan a maga jelentősége... Látom, fáradt vagy, talán túl sokat vadásztál vagy portyázál ma. Nem szeretném, ha elaludnál a történet közben! Menj haza, pihend ki magad, holnap folytatjuk! Ja, és még valami - kérlek hozz magaddal egy tucat üvegcsét! [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 134.]   9  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:21   Válasz erre k 99 kaland elvállalása [Parancs 2. makróba tárolva.] Meglepve látod, hogy Troy ezúttal nincs egyedül. Pedig inkább azon kellene csodálkoznod, hogy egy ilyen fantasztikus mesélőkéjű bárdot nem veszik állandóan körül a hallgatók. Egy hihetetlenül hosszú, vörös hajú lánnyal beszélget. Azaz, nem beszélgetnek. Troy mesél, és a lány zöld szemén látszik, hogy fogva tarja a varázslat. A mesélő feléd pillant, látod, hogy észrevett. A kezével int, hogy most menj el. Megérted, de kissé csalódott vagy. És kissé féltékeny is. De nem tehetsz mást, holnap eljössz újra. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 153.]   8  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:21   Válasz erre Ez kicsit bugos volt nálam, csak 100 aranyat vett le   7  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:20   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Elővarázsolsz a zsebedből egy hatalmas bukszát, és Troy ölébe ejted. - Elnézést, mester, de annyira magával ragadott a története, hogy elfeledkeztem a legalapvetőbb dologról! Minden bárdot jutalmaznia kell a hallgatóságnak, és én ezt már sok sok alkalom óta elfelejtettem, úgyhogy most igyekszem bepótolni! - riadtan vársz, félve, hogy Troy elutasítja az ajándékot, vagy megharagszik rád. Ő azonban csak felnevet, megemeli a bukszát, megrázza, és azt mondja: - Jó súlyos, igazán nagylelkű vagy! De tudod, a történetet nem a pénzért mesélem. - aztán további magyarázat nélkül a bukszát a zsákjába süllyeszti, és folytatja ott, ahol előző nap abbahagyta. - Énoszi Wart másnap este ott várt Rintelki Anatorra, a torony kapujában. Amikor a fiú megérkezett, izgattottan tessékelte beljebb. Ismét ugyanabba a kis szobába vezette, ezúttal azonban már várt ott valaki - egy másik mágus. A fekete szembogarú, magas homlokú, fülek nélküli varázsló első pillantásra igen ijesztő látványt nyújtott Anator számára. - Fekete Yantarin, a barátom. Tökéletesen megbízhatunk benne - mondta Énoszi Wart. Anator tétován kezet nyújtott, Yantarin határozottan megrázta és fejet hajtott. - Fiatalember, fogadja elismerésemet a helytállásért, amit ezen szörnyű események során tanúsított! Énoszi Wart mindenről beszámolt nekem, és most együtt keressük a megoldást a helyzetre. Wart ezzel átvette a szót. - Talán a leglogikusabb lépés az lenne, ha az egész helyzetet a főmágus, és vagy a helytartó, esetleg közvetlenül a császár elé tárnánk. Azonban van itt valami, ami óvatosságra int. Amit az Ellenséggel kapcsolatban eltitkolt dokumentumokról meséltél... Igencsak rejtélyes dolog. Utánanéztem, és sajnos én nem találtam meg ezeket a feljegyzéseket, csak halvány utalásokat. Tehát lehet, hogy ezt csak a remete találta ki. De aztán az ő halála, és amit előző nap tapasztaltál. Nem hiszem, hogy népünkből bárki az Ellenség ügynökének kezére játszana, hiszen ez teljességgel értelmetlen lenne, nem is szólva arról, hogy lehetetlen, az Ellenséggel és teremtményeivel még senki nem volt képes kommunikálni. De minden eshetőségre fel kell készülnünk, és vannak jelek, amik arra utalnak, az eseményeknek többféle, logikus magyarázata is lehet. Anator, jól figyelj. Szeretném, ha együtt visszamennénk a remetéhez, meg oda, ahol a renegátot találtad. Használd a képességet. Próbáljunk az ügynök nyomára bukkanni. Félelmetes ellenfél lehet, és nem is hiszem, hogy el tudjuk pusztítani, de ha csak rábukkanunk a búvóhelyére, az óriási előrelépés lenne a kutatásunkban. Persze túl sok itt a HA. Eljött tehát a cselekvés ideje, keress fel minket, ha felkészültél. Troy történetét hallgatod, és közben elmerengve nézel magad elé. Vajon te mit tettél volna Anator helyében? Kicsit bánod is, hogy nem te vagy a történet főhőse, óriási kaland az egész, ugyanakkor igencsak kétséges a kimenetele. A bárd látja, hogy elkalandoztál, és abbahagyja a történetet. - Úgy látom, eleget hallottál mára, hogy este lefekvés előtt arról fantáziálj, vajon hogyan folytatódhat a történet. Ez egyáltalán nem baj, sőt! Talán eljön a nap, amikor a történetet te folytatod, vagy fejezed be. - ezzel rád kacsint, és feláll. - Holnap ugyanitt, ugyanilyenkor! Elbúcsúztok egymástól. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 233.]   6  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:20   Válasz erre k 99 kaland elvállalása A csomagot, benne a kért holmival, átnyújtod Troy Archidnak, aki zsákjába csúsztatja anélkül, hogy ellenőrizné, mi van benne. Vajon ki lehet valójában ez a bárd? Nincs más dolga, hogy minden nap itt meséljen neked? Vajon miért teszi? A kérdéseket persze nem mered feltenni - nem akarod megtörni a varázst. De elhatározod, megteszed, amit már rég meg kellett volna tenned. Legközelebb hozol magaddal egy jó nagy buksza aranyat, legalább 500 tallérral, és odaadod neki. Láthatóan szegény, és a legrosszabb, ami történhetne, hogy visszautasítja. Troy úgy néz rád, mint aki a gondolataidban olvasna, majd elmosolyodik. - Folytassuk, ifjú Diablo, remélem megfelelően kipihented magad! - Másnap reggel Rintelki Anator első dolga volt, hogy felkeresse Énoszi Wart a mágustoronyban. Legnagyobb sajnálatára közölték, hogy a mágus elfoglalt, jöjjön vissza délután. Vadászathoz, portyázáshoz nem volt kedve, ezért csak őgyelgett fel-alá. Szinte öntudatlanul, a lábai a remete lakhelye felé vitték. A meredek sziklafal előtt kisebb csoportot látott. A remete magánya persze csak képletes volt - gyakran keresték fel ifjú galetkik tanácsért, és állítólag a remete közvetítője volt különböző kétes és illegális megbízásoknak is kisebb csapatok számára. Anator ilyenben sosem vett részt, de úgy gondolta, most épp egy ilyen csapatot lát. Amikor közelebb ért, látta, hogy tévedett. Egy gyékény hordágyon egy letakart test hevert, csak feje látszott ki. A remete volt. AZ a remete, akivel eredetileg beszélt. Tegnap nem ő volt itt, most már ez is bizonyos volt. A test körül galetkik álltak, és kérdezgették, mi történt. Nyilvánvalóan, a remete erőszakos halált halt - mondta valaki. Neki nem volt szüksége a magyarázatra. Ott volt az iszonyatos szag, bőrén érezte a romlást, ami mindent körüllengett. De láthatóan csak őt zavarta ez. - A testét valami sav marta össze, talán egy xenomorf támadta meg. - jegyezte meg valaki. Anator tudta, hogy a halálért nem xenomorf, és nem is más torzszülött a felelős. A játszmában a bábukat egy nagyobb hatalom mozgatja. Visszatért a varázslótoronyhoz. Énoszi Wart ezúttal örömmel fogadta, és szabadkozott, amiért délelőtt nem tudtak beszélni. Anator megkérte, hogy vonuljanak félre, egy biztonságos szobába, ahol nem tudják őket kihallgatni. Wart láthatóan furcsállta a kérdést, de beleegyezett. Láthatóan örült, hogy végre segíthet valamiben, nyilvánvalóan valamilyen régi, vélt vagy valós tartozást akart leróni mesterének a fián keresztül. Amikor az apró, kőfalú kamra ajtaja becsukódott mögöttük, és leültek a parányi asztal mellé, Anator töviről hegyire beszámolt mindenről. A szagról, a renegátról, a remetéről, a kétségeiről. Wart figyelmesen hallgatta, egyszer sem szakította félbe. Nem nevezte bolondnak, képzelgőnek. Amikor Anator befejezte végül, úgy érezte, mintha egy óriási tehertől szabadult volna meg. Végtelenül megkönnyebbült, hogy titkát megoszthatta valakivel. - A történeted hihetetlen - mondta végül Wart. - és épp ezért tűnik igaznak. Ha tényleg az, ez a legnagyobb horderejű dolog a hegyben negyven év óta, amikor hajszál híján kirobbant a polgárháború, és őrült módon majdnem elpusztítottuk saját magunkat. Most utána kell néznem néhány dolognak. Keress meg engem itt, a toronyban holnap este! Troy abbahagyta a történetet, és így szólt: - Apropó, este... Elég késő van már, ma nagyon elmeséltük az időt! Fáradt vagyok már, aludnom kell, tégy te is így. Jóéjszakát! - Jóéjt, Troy! [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted. Ne feledkezz meg az 500 aranyról.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 217.]   5  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:19   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Elhagyod a boltot. - Nos, voltál a remeténél? - fogad Troy. Biccentesz. - Mulatságos egy figura... - mondja ő elgondolkodva, de látszik, hogy ő egyáltalán nem így gondolja. - vagy, inkább szánalmas? Vagy olyan bölcs, hogy az túl van a mi megértésünkön... A magány sohasem a jó út, Diablo. Aki egyedül marad, az MINDENT elveszített, csak esetleg még nem tud róla. Soha ne maradj egyedül. - egy darabig töprengőn néz a távolba, majd mintegy feleszmélve, így szól: - Nos, akkor folytatom a történetet, ahogy megígértem. - Rintelki Anator felkereste a remetét. És döbbenten bámult az apró, öreg galetkire, aki nem ugyanaz volt, mint a korábbi remete. - Izé... Hol van az előző remete? - kérdezte. - Az előző remete? - kérdezett vissza az apró figura, csodálkozva. - Ne tréfálj velem, te lárva! Tizenöt éve élek ebben a barlangban, és nem osztottam meg senkivel! Anator közelebb lépett, és belebámult a galetki arcába, de semmi kétség nem volt: ez a remete hasonlított az előzőre, nagyon hasonlított, de mégis, biztos volt benne, hogy teljesen más valaki volt, mint akivel korábban beszélt. De mit tehetett volna? Belement a játékba. - Néhány napja jártam itt, beszélgettünk. Az Ellenségről, a gyengéjéről, a különleges képességemről. Emlékszel? A remete elgondolkodva bólintott. - Furcsa egy nap volt... azt hiszem, nem voltam teljesen magamnál, nem akarom részletezni, miért, de azt hiszem, érted. - Anator nem értette. - Mindenesetre, átgondoltam a dolgot. Felejtsd el azt, amiről akkor beszéltünk. Felejtsd el, különben úgy jársz, mint a renegát. - A renegát? Hát tudsz róla? - Én mindenről tudok. Hiszen én vagyok a remete! - azzal cinkosan hunyorított egyet. - A renegátért nem kár. Ő kitaszított volt, megérdemelte a halált. De érted kár lenne. A galetki faj egyik büszkesége lehetnél, kár lenne eldobni az életedet! Anator teljesen megzavarodott. Ez meg micsoda? Burkolt fenyegetés? Már abban sem volt biztos, hogy tényleg egy másik remete áll előtte. Ezek az apró, töpörödött figurák, mind annyira egyformák. Számos alkalommal meglátogatta, mégsem figyelte meg igazán. De nem, a megérzésekre mindig hagyatkozni kell, apjától is ezt tanulta. Ez a remete egy másik. - Rendben van, köszönöm a tanácsodat. Azt hiszem, meg is fogadom... Tényleg semmi értelme nem lenne a renegát útját járni. Ahogy visszafelé indult, mintha valamiféle álomból ébredt volna. Egy lépést el is vétett, majdnem kitörte a bokáját. És ekkor rátört a bűz, az émelyítő métely, nemcsak kezével, nyelvével, szájpadlásával is érezte. Nem bírta visszatartani, kiadta a gyomra tartalmát, és addig ott állt, üres gyomra még hosszú ideig görcsben rángott, amikor már rég nem volt benne semmi. Mi volt ez? Mi történt? Nem akarta tudni, csak menekülni akart innét. Futva tette meg az utat hazáig, barlangbejáratát elbarikádozta, tüskecsapdáját beélesítette, hivatlan látogató ide be nem teszi a lábát. Aznap éjjel Anator ismét szinte alig aludt. Kérdések gyötörték, bár a rosszullét most hamar elmúlt, sokkal hamarabb, mint korábban, mégsem volt kétsége, mit érzett. Mi történhetett? Mindig intelligensnek tartotta magát, imádta a fejtörőket, de ez valahogy más volt, a bőrére ment. Segítséget kell kérnie valakitől. A remetében többé nem bízhat. Kell valaki, akivel ezt a rengeteg dolgot megoszthatja, hiszen a galetki faj lehet a tét. És minden nap számít, ki tudja, az ügynök mikor találja meg az utat a felszínre! Hosszasan töprengett, kiben bízhatna meg. Végül rádöbbent, hogy él valaki a szinten, aki segíthet neki. Énoszi Wart, apja egykori tanítványa, mostanra tekintélyes varázsló, a mágustoronyban dolgozik. Már több alkalommal összefutottak, és biztosította Anatort, hogy ha bármilyen problémája akad, forduljon hozzá bizalommal. Anator nem igazán volt híve a protekciónak, és nem is akart az ügybe ártatlan galetkiket belerángatni, de nem volt más választása. Végül, megnyugodva, hogy megtalálta a megoldást, sikerült elaludni hajnalban. - Ennyi volt mára! - vált hangnemet Troy. Egycsapásra kizökkensz a varázslatból, amely mindig maga alá von, ha a bárd mesélni kezd. Egy pillanatig tétován pillantasz magad köré, nem is tudod pontosan, hogy hol vagy. Aztán, mikor elköszönnél, már nem is látod Troyt sehol. Csak egy cédulát találsz a kövön, rajta a következő felirattal: 3 rozsdás kard. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 192.]   4  Diablo (#5327) ::: 2005.06.17. 20:19   Válasz erre k 99 kaland elvállalása Sokat gondolkodtál a történeten, kétségek közt vívódva keresed fel Troy Archidot. Amikor találkoztok, azonnal ki is bököd a kérdést, ami nem hagyott nyugodni. - Troy, igaz a történeted? - Nem hiszem, hogy ez most, a történet közepénél érdekes lenne. Kérlek, tanúsíts türelmet, és hallgass végig! Aztán a végén majd eldöntöd, vagy akár együtt eldöntjük, hogy igaz-e a történet, és hogy ennek van-e egyáltalán jelentősége. - bólintasz, és kényelmesen elhelyezkedsz, várva a folytatást. - Rintelki Anator az elkövetkezendő napokban rengeteget gondolkodott, töprengett. Vadászott, mint minden más galetki, de közben a gondolatai állandóan azon jártak, amit a remete mondott. Hajnalig forgolódott a szállásán, szemére nem jött álom. Aztán egy napon megint történt valami, ami változást jelentett és nem töprenghetett tovább. Anator egy lélektáncos nyomait követte. A veszedelmes torzszülött halálos ellensége volt a galetkiknek, és a birtokában levő bronz korong olyan trófea volt, amelynek megszerzésével Anator ismételten bizonyíthatta volna elöljárói előtt rátermettségét. Már közel volt a célhoz, amikor egyszer csak megérezte a szagot. Nem volt kétség. Ugyanaz az émelyítő érzés. Markait összepréselte, mintha ki akarná nyomni belőlük a borzalmas tapintást, de minden ujjbegyén ott érezte a rontást továbbra is, szinte összeragadt tőle a keze. Egy pillanatig sem gondolkodott, otthagyta a lélektáncost, és az új nyomokat követte. Nem kellett sokáig mennie, a métely mindennél világosabb nyomokat hagyott. Egy szűk, borotvaéles cseppkövekkel sűrűn teleszórt járatba vezették az ifjút. És itt a szagba egy másikfajta bűz is keveredett. A milgandot magasra emelte, hogy megvilágítsa a barlang minden sötét szegletét, sehonnét se támadhasson rá semmilyen meglepetés. De nem várt rá fenyegetés, csak irtózat. A földön egy megcsonkított test hevert. Egy nyomorúságos alak, amelyet valamilyen maró anyag még nyomorúságosabbá tett. A renegát galetki volt, minden kétséget kizáróan megismerte, hiába vált az arca azonosítatatlanná. Beléhasítottak a remete szavai - "Használd a képességedet, és állítsd meg az ügynököt, a te kezedben van a fajunk sorsa!" Egészen biztos, hogy a renegátot is ezekkel a szavakkal küldte útjára a remete. De a renegát kudarcot vallott. Nyomorultul, fajának kitaszítottjaként halt meg, és számára már mindegy, hogy mi történik a többi galetkivel. De hiába száműzték, megpróbált segíteni. Vagy egyszerűen csak rejtőzött, mint eddig, és az ügynök talált rá? Mindez már nem számít. A fiú tudta, hogy most már tényleg nincs más, aki a rémet megállítsa. Ha megtalálja a nyomát, ha követni tudja, ha rábukkan... Hogyan fog végezni vele? A xenók csak apró férgek az Ellenség bolygóján, mégis, iszonyú fenyegetést jelentettek a galetkik fajára. És most itt van egy teremtmény, amely fejlettségében inkább az Ellenséghez áll közel, messze felette áll a xenóknak. Hogy fogja ő legyőzni, egyedül? Nem, ez lehetetlen... Segítséget kell kérnie! Elhatározta, hogy ismét felkeresi a remetét. Troy itt megáll a történettel, és mereven rádnéz. - Mit gondolsz, hogy fog végződni? - Hmm... Hogyan? Elképzelésem sincs, épp ez az, amiért nagyon kíváncsi vagyok rá! Troy ekkor valamit motyogott az orra alatt, talán azt, hogy "nekem sem", de nem igazán lehetett érteni. Lehetséges, hogy most találja ki az egészet? Vagy épp ellenkezőleg? - Ennyi volt mára - mondja Troy. - Szeretném, ha a következő látogatásod előtt elmennél a remetéhez, összeismerkednél vele. A legtöbb galetki már számtalan alkalommal járt nála, mégsem tud róla semmit! Egymás mellett élünk, mégsem ismerjük egymást... - mondja, ezt már láthatóan csak magának. Elbúcsúzol tőle, és visszatérsz barlangodba. [A bárdot a következő fordulódban a K 99 paranccsal keresheted. Ha még csak a Hegy legelső szintjén élsz, akkor bizony tovább kell költöznöd a következő szintre, hogy megismerhesd a remetét, és a történet folytatását megtudhasd.] [0 TVP-t használtál fel, maradt még 206.]